Párazáró vs. párafékező funkció, különbségek és alkalmazási területek
A párazáró és a párafékező kifejezéseket gyakran ugyanabban az összefüggésben említik, amikor az épület burkolatának lezárásáról van szó. A két építőanyag elvileg hasonló feladatokat lát el. Mindemellett jelentős különbségek vannak köztük beépítési és működési mód tekintetében is, és ennek megfelelően az alkalmazási területeik is eltérőek. Ezért a következőkben ezeknek az építőanyagoknak az alapvető funkcióját tárgyaljuk, elmagyarázzuk a különbségeket, és megnevezzük a párazáró és párafékezők előnyeit és hátrányait.
A párazáró és párafékező feladatai
A hagyományos házaknál fontos, hogy a külső levegővel szomszédos alkatrészek megbízható nedvesség elleni szigeteléssel rendelkezzenek. Ez különösen érvényes a belsőleg szigetelt külső falakra és a tetőszerkezetre. Ha ez a nedvességvédelem hiányzik, az eredmény huzat, magasabb fűtési költségek és a nedvesség behatolása a tetőszigetelésbe vagy a külső falak belső szigetelésébe, ami viszont penészesedést okozhat.
De honnan jön ez a nedvesség, ami áthatol a szigetelésen?
A legtöbb építőanyag konstrukciójából adódóan tartalmaz maradék nedvességet. Az agyagtéglák bizonyos mennyiségű vizet is képesek felszívni és tárolni.
A meleg és hideg levegő ütközése a tetőszerkezetben és a külső falban páralecsapódást okoz a szigetelőrétegben. Ez a hatás egész évben érvényesül: nyáron a külső levegő melegebb, mint a belső – télen ennek az ellenkezője igaz.
Emellett a nedvesség jelentős része a belső terekből származik: az olyan tevékenységek, mint a zuhanyozás vagy fürdés, a főzés, a mosogatás, valamint a lakók által belélegzett levegő minden nap vízgőzt hoz létre.
A párazáró és a páragátló is a hőszigetelés és a helyiség felőli burkolat közé kerül beépítésre. Ily módon a felesleges nedvességet belül vagy kívül jelzi.
Párazáró és páragátló – a különbségek
Hatékonyságuk alapján különbözik egymástól a párazáró és a páragátló: A párakizáró anyag kívül-belül vízgőzáteresztő, ezért a páratartalom változó. Ez a következő hatást eredményezi:
Ha a külső levegőben magasabb a páratartalom, mint a belső levegőben, a párazáró a szigetelésben felhalmozódott felesleges nedvességet befelé engedi.
Ha a beltéri levegő páratartalma magasabb, a párazáró lehetővé teszi, hogy a nedvesség kifelé terjedjen.
Ezzel szemben a párazáró csak az egyik oldalon átereszti a diffúziót. Ez azt jelenti, hogy csak a nedvességet engedi ki a külvilágba. A szigetelésben képződött nedvesség ezért csak kifelé tud diffundálni, és nem jut el a belsejébe.
Az épületfizikában a felhasznált építőanyag sd értéke alapján különbséget tesznek párazáró és páragátló között. Ez az érték határozza meg, hogy az építőanyag az anyagtól és a rétegvastagságtól függően milyen erősen akadályozza meg a nedves gőz behatolását. A számítás a következő képlet alapján történik: sd = µ x d. A „µ” a vízgőz diffúziós ellenállását jelenti, vagyis azt a tényezőt, amellyel a kérdéses anyag sűrűbb, mint egy azonos vastagságú álló levegőréteg. A „d” az alkatrész vastagságát jelöli méterben.
Régebben azt feltételezték, hogy a belső szigetelést csak párazáró anyaggal lehet elérni. A gyakorlatban azonban nehéz elérni egy ilyen párazáró teljes tömítettségét. A nedvesség behatolásának veszélye jelentősen megnő, ha a párazárót nem optimálisan szerelik fel. Manapság a legtöbb esetben mérsékelt záróhatású párazárót alkalmaznak. Vannak azonban kivételek, ahol a párazáró mindenképpen előnyösebb.
Párazáró – abszolút tömítettség a vízgőz ellen
A párazáró egy olyan építőanyag, amely megakadályozza, hogy a vízgőz behatoljon a hőszigetelt szerkezetbe. Ez azt jelenti, hogy ha párazárót használnak, a vízgőz egyáltalán nem tud áthaladni ezen az alkatrészen. A párazárók általában alumíniumfóliából, üvegből vagy habüvegből, vagy speciális zárótermékekből állnak, mint folyékony vízszigetelés.
Ez az abszolút tömítettség azonban nemcsak a felhasznált anyagtól, hanem mindenekelőtt annak megmunkálásától függ. Ezért a lyukakat, repedéseket és éleket, ahol az egyes panelek találkoznak, teljesen le kell zárni. Ez a gyakorlatban komoly kihívásnak bizonyul.
A gyakorlatban párazáró burkolat alkalmazása csak speciális esetekben szükséges. Így van ez többek között az uszodákban, ahol rendkívül magas a vízgőzfejlődés.
Párazáró – mérsékelt védelem a vízgőz ellen
Ellentétben a párazáró anyaggal, a gőzkésleltető nem teljesen áteresztő a vízgőz számára. Inkább csak páragátló hatása van. Ezért csak a szerkezet számára biztonságos szintre csökkenti a behatoló vízgőz mennyiségét. Ezenkívül a párazárók mindkét irányban enyhén áteresztik a vízgőzt, így a szigetelésből származó vízpára mindkét irányban kiszabadulhat. Mivel itt nem az abszolút tömítettség a cél, a szerelés során még a kisebb pontatlanságok sem járnak olyan súlyos következményekkel, mint a párazárónál. Párazáró burkolatok alkalmazása az egész lakásban lehetséges, beleértve a fürdőszobát is.
Vannak olyan esetek, amikor a páragátlókat határozottan előnyben kell részesíteni a párazárókkal szemben. Ez különösen akkor érvényes, ha a tetőszerkezetbe vízgőz-áteresztő alátét került beépítésre. Ha ilyen esetben párazáró réteget építenek be, akkor a nedvesség megszorulna a szigetelőrétegben, ami elkerülhetetlenül károsodáshoz vezet.
Különleges eset: nedvesség-adaptív párazárók
Ma már léteznek speciális párazárók, amelyek nedvességhez alkalmazkodó tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek „intelligens” építőanyagok, amelyek a vízgőz mennyiségéhez igazodó viselkedést mutatnak: Ha a diffúzióhoz rendelkezésre álló vízgőz mennyisége túl nagy, az anyagok ellenállása megnő, és megvédi az alkatrészeket a túl sok nedvesség hatásától.
Következtetés
Annak ellenére, hogy sokáig a párazáró volt mindennek a mércéje, a páragátló mára az új aranystandardtá vált. Mert könnyebben telepíthető és kevesebb problémát okoz. Csak kivételes esetekben kell előnyben részesíteni a párazárót: Ez vonatkozik a nagyon erős vízgőzképződésre speciálisan használt helyiségekben, például uszodákban.