TETŐ ÉPÍTŐK EGYESÜLETE

A Tető Építők egyesülete az ács, tetőfedő és bádogos vállalkozók közössége és hivatalosan is elismert érdekképviseleti szerve hazánkban.

2010 októberében húsz alapító taggal, a tető építésében résztvevő szakember összefogása eredményeként megalakult a TETŐ ÉPÍTŐK EGYESÜLETE (rövidítve TEGY). A civil összefogást kezdeményező alapító tagok javarészt Fejér megyei vállalkozók voltak. Azóta már négyszeresére duzzadt a létszám, a megyehatárt átlépve már 15 megyében vannak tagjaink.

Célunk, hogy segítsük a jelenlegi és a következő ács, tetőfedő és bádogos generációnak megteremteni azt a vállalkozói réteget, akik hosszútávon, sikeresen képesek vezetni vállalkozásaikat. Ezen gondolatok alapján építettük fel egyesületünk munkáját és arra összpontosítunk, hogy segítsük tagjainkat szakmai fejlődésükben, vállalkozásuk fejlesztésében, lehetőséget biztosítsunk az egymással való kommunikációra, és ezáltal új üzleti kapcsolatok, trendek, technológiák megismerésére.

MI A LEGFONTOSABB SZÁMUNKRA?

  • Szakmai-gazdasági érdek képviseleti tevékenység a helyi és ágazati építőipar területén.
  • Szakmai érdekek és értékek képviselete a tetők megvalósításában.
  • Tagjaink szakmai színvonalának megtartása és fejlesztése.
  • A tető építésben résztvevő vállalkozások szakmai továbbképzése.
  • Az ács, a tetőfedő és a bádogos szakma népszerűsítése és utánpótlása.
  • Szaktanácsadás építtetőknek.
  • Az ács, tetőfedő és a bádogos szakmák népszerűsítése.

Célunk, hogy segítsük a jelenlegi és a következő ács, tetőfedő és bádogos generációnak megteremteni azt a vállalkozói réteget, akik hosszútávon, sikeresen képesek vezetni vállalkozásaikat.
Ezen gondolatok alapján építettük fel egyesületünk munkáját és arra összpontosítunk, hogy segítsük tagjainkat szakmai fejlődésükben, vállalkozásuk fejlesztésében, lehetőséget biztosítsunk az egymással való kommunikációra, és ezáltal új üzleti kapcsolatok, trendek, technológiák megismerésére.